Csak bevizsgálják, elkészítik és már meg is van. Vagy mégsem? Akár hosszas anomália is lehet belőle.
Egy igen érdekes írással találkozhattunk a közösségi médiában, B. Rita bejegyzését változtatás nélkül közöljük.
“Oh, az Ofotért…
Ofotért, ooo, ez kell neked! / Ofotért, ooo, itt a helyed! – csengett a fülemben a régi reklám dallama, amikor elindultam megcsináltatni életem második olvasószemüvegét június 25-én.
Az ingyenes szemvizsgálaton belenéztem a gépbe, a kis házikó kiélesedett, pár lencsét kipróbált még a fiatal optikus a vizsgálati szemüvegben és kész is voltunk. Az eladótérben az Ofotért hőskorát is megért eladónő ránézett a lapra, majd azt kérdezte: nem szeretne inkább egy multifokális lencsét a javasolt „irodai” lencse helyett? Nem tudom, milyen az – válaszoltam. Hamar megtudtam, hogy a multifokális lencse nagyon jó dolog, szinte nekem találták ki. A keret, amit vittem és csak olvasószemüvegnek szántam, nem felelt meg arra a célra, hogy állandóan hordjam, így összeszorított foggal választottam egy szebb, kényelmesebb keretet, majd biztosítást is kötöttem törésre, elhagyásra, szervizre és mindenre, amiről meggyőzött a lelkes eladó, majd fizettem. 116.000 forintot…
Három hét után mehettem is a szemüvegért. Felpróbáltam, de nem a megváltást hozta el, hanem valami furcsa, rossz érzést. Normális – mondta az eladó – szokni kell. Próbáltam, de viszonylag kevés időm van arra, hogy miután felveszem – szokni –, néhány percen belül rosszul legyek és le kelljen feküdnöm. Két hét után visszavittem, hogy valami nem stimmel. Az eladónő ideges lett az információtól és hívta a boltvezetőt. A boltvezető kedves, csendes és segítőkész volt, de ő is furcsán nézett, amikor azt mondtam, hogy még annyi időre sem veszem fel a szemüveget, amíg pupillatávolságot mér, mert egy fontos megbeszélésre megyek, nincs időm lefeküdni… Szólt az optikusnak, hogy mérjék újra a szemem. Aznap egy másik nő végezte a vizsgálatot. Kiderült, hogy nem stimmelnek a mérési adatok, nem csoda, ha rosszul voltam, természetesen kicserélik a szemüveget. Megköszöntem, de mondtam, hogy ezt a multifokális megoldást nem szeretném. Az eladónő idegből sztornózott, visszárúzott, jegyzőkönyvezett, nyomtatott, majd mindent aláíratott két példányban.
Újabb három hét után nagy örömmel mentem a szemüvegekért. Az új keretbe a „látó”, az eredetileg is olvasónak szánt keretbe pedig egy olvasó lencse került. Felvettem őket: egyik sem volt komfortos. Szokni kell – mondta határozottan a határozott eladónő. Oké, annyi mindent kellett már megszoknom, hogy ez is menni fog – gondoltam, de nem így lett. A távollátó szemüveggel nem tudtam hova, mit kell néznem, mert kizárólag egy ponton működött: először láttam vele a szemben lévő ház erkélyén a srác arcát, akivel reggelente kávézás közben át szoktunk inteni egymásnak. Igazán jóképű – állapítottam meg –, de nem fizettem volna ennyi pénzt az élményért. Az olvasóval még nagyobb gondok voltak. Néhány perc után le kellett vennem, nem tudtam használni. Sírva küldtem hangüzenetet a barátnőmnek, aki átküldte a szemészük telefonszámát. Persze nem volt szabad időpont csak október végére, de a telefonban elcsukló hangomat hallva azt mondták, hogy megnéz egy profi „diplomás optometrista”, menjek oda. Ez nagyon megnyugtatóan hangzott, megtöröltem az orrom és áttaxiztam a város másik végébe.
Ott egy férfi több, mint egy órán át vizsgálta a szemem, majd azt állapította meg, hogy egyrészt nem kell távollátó szemüveg, mert teljesen jó a látásom, viszont olyan rejtett kancsalságom van közelre, aminek a korrigálása már annyira megterhelő az agynak, hogy elkezdte nem tolerálni tovább ezt az állapotot, ezért fáj gyakran a fejem, fárad el hamar a szemem. Sajnos fennáll a veszély, hogy egyszer csak le is fogja kapcsolni azt a szemet az agy. 4,5-ös prizmával lehet csak korrigálni közelre az amúgy 1,25 és 2,25-ös szemeimet. Az olvasószemüveget ki kell cseréltetni. Mi legyen a távollátóval? – kérdeztem. Vegyem fel moziban, színházban, arra jó lesz. A multifokális megoldás felajánlása pedig szakmailag nem volt helyes, mivel nem kell állandóan szemüveget hordanom, csak olvasáshoz. Megköszöntem, fizettem és visszamentem az Ofotértba.
Az eladónő újra nem leplezte a nemtetszését, vitte a papírokat az immár harmadik optikusnak, hogy vizsgáljon meg, mert ilyen nincs, amik erre a leletre vannak írva. A férfi ránézett a lapra, majd azt mondta, hogy nem tud megvizsgálni, mert „ehhez nincs eszközük”. Az eladónő visszajött és közölte, hogy még jó, hogy nem vették észre a kollégák, hogy mi baja van a szememnek, hiszen nincs is ilyen eszközük. És én honnan tudjam, hogy mi bajom van? – kérdeztem. Miért hirdetnek szemvizsgálatot, ha nincsenek eszközeik hozzá? Erre nem válaszolt, nem kért elnézést, idegből elkezdte nyomtatni az új dokumentációt. Kértem, hogy az olvasó lencsét az új keretbe tegyék, ha már értelmetlenül megvettem, a szomszédot majd nézegetem a régivel… Rendben – mondta – fizessek még 6.800 forintot, mert a prizmás lencse drágább és még a másikban a cserét, az öööö… – kezdett volna számolni. Kizárt – szakítottam félbe. A 6.800 forintot kifizetem, de egy forinttal sem fizetek többet egy olyan szemüvegért, amire nem is lenne szükségem. Mondtam, hogy ezt majd a boltvezetővel lebeszélem, ha visszajön a szabadságról, csak az olvasót csinálják meg végre.
Három napja szóltak, hogy elkészült az olvasószemüveg. A távollátóért természetesen nem kellett fizetnem. Vissza kell vennünk az egész cuccot, újra lepapírozni és kész – magyarázta az eladónak, aki idegesen lökött egyet az asztalt befedő A4-es kupacon, majd annyit mondott: „Akkor átadom, csináld meg te!”. Ezzel felpattant, elment a másik asztalhoz és kedvesen multifokális lencsét ajánlott – biztosítással – egy újabb érdeklődőnek. A vezetőnő megcsinálta a módosításokat, három hét múlva el fog készülni a távollátó szemüvegem is (majd kérek hozzá karácsonyra egy színházbérletet). Közben a prizmás olvasószemüveget felpróbáltam és szinte azonnal megfájdult a fejem. Szokni kell – hangzott el ismét. Azóta próbálom megszokni, de nem nagyon jön össze. A laptopot nem látom semmilyen szögből, a telefonom képe pedig zavaróan 3D-s, a kijelző pedig olyan, mintha domború lenne. Olyasmi, mint azok a menő vonalzók, kártyanaptárak és tolltartók voltak a nyolcvanas évek elején.
Szóval, pillanatnyilag – immár 145 ezerért – van egy szép, ám használhatatlan szemüvegem, állandósult fejfájással. Esetleg nincs valakinek egy megbízható szemész/optikus ismerőse, aki megnézné a szemem és ezt a szemüveget, hogy jó-e? Lehet, hogy jó, csak elkezdett „lekapcsolni az agyam”. Nem csodálkoznék…”
